Steam Music – Jöttünk, láttunk, kipróbáltuk

point-blank-blue-steam-logo-on-black-1224380.jpg

Már fut a Steam Music béta tesztje. Kipróbáltuk, teszteltük, s megosztjuk Veletek. Lássuk, hogyan is fog festeni a Valve saját fejlesztésű zene lejátszója.

Mint azt tudjuk, a Valeve egy új szolgáltatással fogja bővíteni Steam kliensét, amely nem más, mint a Steam Music. Ez azt jelenti, hogy most már nem lesz szükségünk különféle zene lejátszókra, ha játék közben kedvenc számainkat szeretnénk hallgatni, ezt mind megtehetjük Steamen keresztül a Valve saját készítésű, beépített lejátszójával.

Szerkesztőségünk is természetesen részt vesz a béta teszten, nem tétlenkedünk, megosztjuk Veletek tapasztalatainkat, észrevételeinket a lejátszóval kapcsolatban.

Már most a cikk elején meg szeretném említeni, hogy a béta teszt még mindig fut, szóval aki szeretne próbát tenni eme béta állapotban lévő új szolgáltatással, annak csupán annyi a dolga, hogy csatlakozik a Steam Music csoporthoz Steamen belül. A meghívókat véletlen szerűen kapják a tagok, tehát a csatlakozáson kívül más dolgunk nem lesz, csupán a várakozás az e-mailre és a reménykedés.

steam-music-609x378

Na de most lássuk, mit is nyújt nekünk az új szolgáltatás.

A Valve betartotta ígéretét, és kedvenc zenéinket, albumainkat mostantól valóban pár kattintással be is tudjuk importálni Steam-be. Könyvtárunkban a játék hozzáadása opció mellett immáron egy új lehetőség válik elérhetővé számunkra, amelyre kattintva máris egy tallózó oldalt kapva keresgélhetünk merevlemezeinken, s kiválaszthatjuk azt a mappát, melyből zenéinket szeretnénk bevinni Steambe. Ez a művelet egy-két percnél nem tarthat tovább, egyszerű és egyszeri folyamat, tehát egy albumot elég egyszer importálni, s az már utána bármikor elérhető lesz számunkra, akár egy Steamhez hozzáadott játék. Természetesen vegyes tartalmú könyvtárat is kiválaszthatunk, a Steam szerencsére nem ragaszkodik fix előadókhoz. Érdemes tehát több percet rászánni a böngészésre-importálásra és az összes kedvencet hozzáadni, hogy a későbbiekben bármikor el tudjuk érni őket. A lejátszó természetesen nem ragaszkodik a jogtiszta lemezeinkhez, így az MP3-ba tömörített zenéinket is használhatjuk erre a célra. Jelenleg sajnos elég kevés formátum támogatott, de ahogyan halad előre a béta, ez a későbbiekben bővülni fog szerencsére.

music_add

S hogy mit is tehetünk, miután importáltuk a zenéinket? Az albumok között ugyan úgy tudunk böngészni, mint a játékaink között. Mindegyik rendelkezik egy hivatalos borítóval, melyre rákattintva máris válogathatunk az előadó azon albumon szereplő számai között. Természetesen lehetőségünk van a teljes album lejátszására is, hogy ha ahhoz lenne kedvünk.

Maga a lejátszó felülete nincs túlbonyolítva, sőt, nagyon is egyszerű. Elsőre kicsit szegényesnek tűnhet, mivel nagyon limitáltak az opciói: a klasszikus lejátszó, stop, vissza-előre tekerés gombok mellet csupán néhánnyal rendelkezik, mint a véletlenszerű lejátszás és az ismétlés. Az egyéb, ingyenesen elérhető lejátszók mellett ez kicsikét kevésnek tűnik. Aki tehát komplett hangolási lehetőségekre számít equalizerrel és esetleg plusz vizuális megjelenéssel, az sajnos csalódni fog. A Steam Music nem rendelkezik ezekkel, legalábbis a béta ideje alatt ilyen opciók nem elérhetőek, de a végleges verzióba a fejlesztők ígéretük szerint pakolni fognak plusz dolgokat, javaslataink szerint.

music_player_overlay-100244660-orig
A szolgáltatás csak és kizárólag ‘Big Picture’ módban érhető el, így ha a klasszikus felületet használjuk csevegésre vagy játékra, nem tudjuk élvezni kedvenc zenéinket. Ezzel a lépéssel úgy tűnik, mintha a fejlesztők most már a Steam OS fele fókuszálnának, ami ugye nem meglepő számunkra. De mivel egy béta állapotban lévő darabról van szó, így a teszt során előfordult az, hogy ha lejátszás közben kiléptünk ‘Big Picture’ módból, a zene tovább folytatódott a klasszikus felületen, lejátszó nélkül. Reméljük ez csupán egy béta gyermekbetegség, és a hasonlóak nem lesznek benne a végleges verzióban.

Mindent összevetve a Steam Music egy remek öltet a Valve részéről, viszont ha jelenlegi állapotában marad meg mint végleges verzió, sajnos kevés lesz, hogy mindenki igényét kielégítse, és fent tartsa az érdeklődési statisztikát. A béta során kicsit csalódottak is lettünk, mivel a nagy beharangozás után többre számítottunk.

steam_music

Csoporton belül a Valve várja az ötleteket, észrevételeket, így ha bárkinek lenne javaslata a lejátszóval kapcsolatban, az nyugodtan közzé teheti ott, mivel nyilatkozásuk szerint a lejátszót igyekeznek úgy alakítani, hogy mindenki számára a maximumot tudja nyújtani majd végleges formájában.

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply