NimbleVR: Kezedben a jövő!

nimble_www.kepfeltoltes.hu_

Érdekes technológiával álltak elő a NimbleVR fejlesztői, ami az Ocolus Riftet, és talán az egész jövőt is illeti!

Az Oculus VR fejlődésében mérföldkőhöz érkeztünk. Mindez köszönhető Cresent Bay –nek, aki csapatával megoldást talált a virtuális valóság legnagyobb problémájára.

Amikor egy teljesen új környezetben találjuk magunkat, a legösztönösebb mozdulatunk az, hogy a kezünkre nézünk. Így van ez az Ocolus világában is, ám ha itt ezzel próbálkozunk, csalódnunk kell. Legalábbis kellet, eddig. Cresent Bay, és kisebb fejlesztő csapata, a Nimble megoldást talált arra, hogy a virtuális valóságban látni, mozgatni, sőt használni is tudjuk kezeinket.

A technológia nem ismeretlen számunkra, ugyanúgy lézer vizuálisan működik, mint mondjuk a Kinect. A lényegesebb változás a méretében, illetve a tervekben van. A csapat azt tervezi, hogyha az Ocolus Rifttel sikerrel jár, szabadalmaztatva a technológiát, hozzájárul egy teljesen interaktív világ létrehozásához, ahol például az utcai kirakatokat is „az erő” segítségével vizsgálhatjuk meg.

 

Az ötlet, a kivitelezés egyszerűen remek, és hihetetlen! Ahhoz viszont, hogy célba érjenek terveikkel, erőforrásokra van szükségük, így ha úgy gondolod, támogasd a munkájukat! A jövő a kezedben van!

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply